"Ismeri a karóhoz láncolt elefánt meséjét?

Általában ezt a metaforát a saját magunkat visszafogó hitünk körbeírására használjuk. Hiszen a legtöbb ember sokkal többre képes, mint azt gondolná magáról. De kezdek ráébredni arra, hogy én a jövőhöz láncoltam magam, és ezért nem fordítottam kellő figyelmet a jelen pillanataira, amik erre rászolgálnának. Mostmár pontosan tudom, hogy az utunk során beiktatott megállók alkotják a valódi életünket. Amit itt és most élünk meg. És olykor pont ezen pillanatok révén rajzolódik ki előttünk a jövő egy új és izgalmas víziója.

Az ember rájön, hogy többé már nem fél a jövőtől, mert a jelenben döntjük el, hogy valóra válnak-e az álmaink, és hogy azzá válunk e, akivé mindig is akartunk. Bátorság kell ahhoz, hogy ne csak a jelenben gondolkodjunk. De előfordul, hogy egy másik ember nézőpontja helyezi új megvilágításba a jövőnket."

Az utóbbi időben - hiába voltam itthon és lett volna rá időm - nem igazán néztem sorozatokat. Az elmúlt napok voltak erre kivételek, amikor 2 sorozatot is végignéztem. Mind a kettőről írni fogok, de elsőként arról, ami a mélyebb nyomot és hiányt hagyta bennem. Ez pedig a nemrég megjelent sorozat a Prime-on, a Maxton Hall. A sorozat Mona Kasten - Save Me! című regényén alapul. Főhősünk Ruby, egy hátrányos anyagi helyzetű családból származó lány, aki minden áron be szeretne kerülni az Oxfordra. Céljáért pedig keményen tanul, dolgozik, és igyekszik láthatatlan maradni, hogy semmi se tegye tönkre tervét és céljait. Azonban ekkor jön James Beaufort, a kőgazdak családból származó kis ficsúr, aki rendesen bekavar a sztoriba.

A véleményemért kattints a bővebbenre :)